2. fejezet

     Alighanem két hete, hogy megérkeztem a városba és elfoglaltam megfelelő helyemet a kapitányságon. Az itt levő emberek, hm... ,,Kedvesek”... Bezzeg, hogy egy nálam három évvel idősebb csávó mellé osztottak be. Habár nem nagyon zavar. Beszélgetésünk többnyire annyiból áll, hogy ő tesz fel kérdéseket, én meg felelek. A másik pasekkal csak néha vagyok ugyan abban az időben. Meg kell hogy jegyezzem, azért elvagyunk. Végigdumáljuk az éjszakát.  
    Momentán az egykori kedvenc kávézóban ( vagy bár, a franc se tudja ) ülünk. Az asztalon könyökölök, öklömmel megtartom a fejemet, míg a másik kezemmel a narancslét tartalmazó pohárral szórakozom. A pultnál levő óra kijelzőjére pillantok; 7:10.
Lassan indulhatunk befelé és mehetünk haza melóból.
Nyújtózóm egyet, mire Matthew felpillant a mélyen elragadott olvasásból.
-Kávét? - kérdezi mosollyal az arcán.
-Köszi, nem. Inkább majd alszom, ha hazaérek.
-Már nem kell olyan sokáig várnod, hogy bevethesd magad az ágyadba, szóval kitartás.
-Addig is... – mondom, majd felállok és a pulthoz megyek fizetek, visszanyargalok a pasihoz, karon ragadom és kirángatom az utcára – szívjunk egy kis levegőt.
Végignéz rajtam a férfi, amitől kissé zavarba jövök és én is őt bámulom.
-Mi az? - kérdezem, komolyan meglepett hangon.
-Semmi – kapom a választ, majd a férfi elfordul.
    Csak hogy nem elég gyors. Röptében még látom az arcán megjelenő halvány perverz mosolyt. Nem bírom ki, én is elmosolyodom. Nekitámaszkodom a rendőrautó oldalának, kicsit sem törődve a jármű tisztaságával. A férfi keresztbe teszi a kezeit, majd elém áll és újból végignéz rajtam. Barna szemeit fürkészem. Hátborzongok a csávótól, muszáj ezt csinálnia?
    Megszólal a templom harangja, miszerint 7:15-öt jelez. Becsukom egy pillanatra a szememet, az ajtó kilincsért nyúlok, majd bedobom magam a vezetőülésre. Várom, hogy a társam is hozzám hasonlóan cselekedjen. Nem történik meg.
-Mi lesz már? Kérvényt nyújtsak be? - kiabálom, mire a csávó megrázza a fejét, majd bedobja magát az anyósülésre.
Elindítom a kocsit, majd a gázra taposok és a kapitányság felé tartunk. A város még alszik, legalábbis félig.
Megnéznélek ruha nélkül – szólal meg a mellettem ülő.
-MI!? - padlóig nyomom a féket, majd a csávóra szegezem a tekintetemet.
-Azaz rendőrruha nélkül, civilben.
Mint egy idiótára, úgy nézek a férfira, aki éppen az imént találta meg a megfelelő szót ahhoz, hogy ne kelljen inkább gyalogolnia, miután kivágom az autó ablakán.
Elhesegetem a hülye gondolataimat, majd visszatérek a szélvédőn túli világra, mielőtt a végén én csinálnék valami bajt.
Megérkezünk, egyben és épségben. Leparkolok egy fekete Opel mellé, amiből épp most száll ki egy magasabb férfi. Kiszállok a járműből és miután Matthew követi a példámat bezárom a kocsit.
Jó reggelt, kisasszony! - szólal meg a számomra ismeretlen alak, aki az imént szállt ki bizonyára a saját autójából.
-Jó reggelt! - viszonzom a köszönést.
-Hogy telt az éjszakájuk?
-Leginkább unalmas volt, nem történt semmi rendbontó.
-Értem. Ilyen időket kívánok önnek mindig. Bízom benne, amíg ön vigyáz a városra, minden rendben lesz – mondja, majd mosollyal az arcán megfordul és eltűnik az ajtó mögött.
-Ki volt ez? - kérdezem félvállról Matthew-tól.
-Lewis, ügyeletes beosztott. Úgy látszik bejössz neki - kapom a választ.
Kérdő szempárokat szegezem a férfire, miközben a karjaim keresztbe vannak téve.
-Jól van na. Az utolsó gondolatot visszavonom.
-Jó döntés – mondom, majd elmosolyodom és elindulok az ajtó felé.
Hogy fogom kibírni melletted? Borzasztó nő vagy.
Tudom, egyik specialitásom – vágok vissza, majd belépek az ajtón.