15. fejezet

     Legalább vagy öt perce az omló félben levő falnak támaszkodom, és várom, hogy mikor ronthatok be. Természetesen a társaim is készenlétben állnak. Ez a várakozás elég hosszúnak tűnik, túl hosszúnak.

-Elegem volt! Rohadjanak meg! - hallom az egyik férfi üvöltözését bentről.

Belesek az ablakon. A csávó felkapja a kést az asztalról, majd a túszok felé veszi az irányt. A gyerekek elkezdenek torkuk szakadtából sírni, akárcsak a nő.

-Most végzek mindennel – ordibálja az eszelős állat.

      Most jött el a mi időnk...

      Berúgóm az ablakot, majd beugrom rajta. Matthew is hasonlóan cselekszik, csak ő az ajtót rúgja be, és mellesleg átlépi a küszöböt. Behatoltunk!

Egyből a késes filkóra vetem magamat. Cyd-nak jutott a női munka, kiviszi a házból a túszokat. Mi Matt-tel a házban maradunk, hogy lecsapjuk 0-áig az ipséket. A legjobbkor vagyok a legrosszabb helyen, a fickó egy elég ócska mozdulattal az arcomba, majd a karomba vágja a kezében levő kést. Nem nagyon hat meg a dolog, kicsavarom az éles tárgyat a férfi kezéből, majd a falhoz vágom. Mögöttem Matthew is püföli az emberét, ahogy csak tudja. Az filkók nem fáradnak ki, habár nem is csodálom. Ilyen testtel én sem esnék földre két perc alatt. A fickóm egy pillanat alatt visszatér az eredeti kerékvágásába, az iménti falhoz vágásom szinte simogatás volt neki.

A lehető legjobban sikerül az alighanem 185 cm-es csávónak kellőképpen gyomorba rúgni, majd arcon ütni. A lendülettől elég csúnyán a konyhában levő faasztalra zuhanok és megütöm némely testrészeimet. Baromira meguntam a játszadozást, lehető leggyorsabb mozdulattal feltápászkodom, majd megfogom a hozzám legközelebbi széket a támlájánál és teljes erőből a csávónak vágom, aki kissé hirtelen nem tudja kontrollálni a dolgokat. Kapok az alkalmon, lehető legnagyobb lendületemmel gyomorba rúgom a férfit, majd ahogy csak tudom pofán ütöm. Most ő zuhan a földre. Előkapom az övemen levő bilincseket és hátrabilincselem az ipse kezeit. Kissé véres lett, de nem zavartatom magam. Büszkén állok a zsákmány előtt, amit teljesen egyedül vadásztam le.

Matthewnak is sikerült a másik filkót megbilincselnie, tehát mondhatjuk, hogy a mai akció sikerrel végződött. Talpukra rángatjuk a két fickót, majd a kocsi felé vesszük az irányt. Cydnak is sikerül visszatalálnia. Átveszi az emberemet, csak hogy ő is csinálhasson valami izgalmasat, nehogy azt kelljen a jelentésbe írnunk, hogy ő csak a túszokat tessékelte ki a házból.

-Mi a baj Bébi, tüzes vagy? Nem tudsz mivel szórakozni? - szólal meg a hátam mögött menetelő elmebeteg.

     Egy pillanat alatt felmegy a vérnyomásom 120 fölé, ami az én állapotomban elmebeteget jelent. Előkapom az oldalamon levő tartóból a stukkert, majd az illető fejére célzom. Tekintetem alapból ölni tudna, kívülről lehet hogy nyugodtnak látszom, de belülről képes lennék lelőni az ipsét. Határozott állásomból leszűrhető, hogy nem viccelek.

Hirtelen mozdulatomra mindenki felfigyel, a beszólogató alak pedig meglepett szemeit a stukker csövére szegezi. Olyan, mintha már vagy fél napja állnánk ott, közben pedig alig telik el pár másodperc.

-Megtennéd mi? - kérdi a célpontom vékonyabb hangon.

-Széles mosollyal az arcomon – válaszolom egy félelmetes mosoly kíséretével – Csak tudod, nem akarlak megmenteni téged attól az élettől, ami rád vár a sitten.

Visszacsúsztatom a fegyvert a helyére, majd bedobjuk a két alakot a hátsó ülésre. Mázlimra Matthew ül a volán mögé, én meg az anyós ülésre. Hátul mély csönd van. Tudják nagyon jól, hogy kivel szórakoznak. Rohadt alakok. Az illetőket biztonságosan a kapitányságra szállítjuk, majd bedobjuk őket az egyik elzárt szobába, majd a bűnügyiek kezdenek velük valamit, az már nem a mi dolgunk. Szerencséjükre.

Baromira jól levezettem a feszültségemet a kisebb bunyóval. Szinte felszabadult belőlem az, amit már jó ideje nem tudtam kiengedni. Legyőzhetetlen vagyok... :)