21. fejezet

      Tömegnyi nép tolong a színpad előtt, fejüket és egyéb testrészeiket rázva. Első ránézésre az embernek valami olyasmi gondolatai támadnak mint ,,Úristen, mit szívtak?” vagy ,,Ezek hülyék”. Pedig csak a zenéhez adják a megfelelő ritmust az üres golyóval a nyakukon. Egy elég jól ismert banda áll a színpadon, a „Never Mind” . A banda öt tagból áll; dobos, szintetizátoros, és három gitáros, akik közül két nő és egyben énekelnek is. Elég jól nyomják, mit ne mondjak. Olvastam egy-két cikket a társulatról, miszerint tavaly év végén alakultak és alig pár hét alatt berobbantak a legjobbak közé, mindenki zabálja a dalaikat. Fél év alatt a csúcsra törtek, és megállíthatatlanok. Na és persze egy kis garázsból indultak.

      Jelenleg mi is a koncerten vagyunk, mi biztosítunk, és vigyázunk a sztárokra. Mondhatjuk, hogy ma inkább testőr szerepet töltünk be. Kitűnő helyem van, a kocsi tetején ülök, és onnan nézem az adást. Matthew és Cyd a kocsinak támaszkodva szemlélik a tömeget. Észreveszem, hogy néha-néha az énekesnőkre kalandozik a tekintetük. Na jó, kis idő múlva inkább nézők, mint testőrök. Eléggé a koncerten legeltetik a szemüket. A mellettem levő Cyd egyszer csak nagyot felsóhajt, ebből mindent leszűrök, és bizonyára Matthewt is hasonló gondolatok árasztják el. Meg sem kérdezem, hogy hova kalandozott a fantáziájuk, teljesen felesleges lenne. Minden esetre, a ma estét jól kifogták, hogy őket biztosítják.

      Bedobom magamat a rendőrautó anyósülésére, felteszem a lábaimat a műszerfalra, majd előkapom a zsebemben levő telefonomat és elkezdem nyomkodni, teljesen feleslegesen, mivel hamar megunom. Legalább vagy 2-3 órás a koncert, addig unatkozhatok. Félredobom a kezemben levő kütyüt a hátsó ülésekre. Mély gondolkozásba esek, többek között Symour-ral kapcsolatban. Egyszer csak elkezd pittyegni a mobil. Hátrafordulok, hogy megkuksizzam a most kapott üzenetet, ámde bizonyára beesett a kupac közepébe. Félre dobok mindent, ami a kezem közé akad, többek között gumibotot, láthatósági mellényeket, golyóállómellényt, noteszeket, mire megtalálom a készüléket. Felnyitom, majd meglepett arccal nézem a képernyőt. Symour-tól kaptam SMS-t.

„ 17 óra, nálam

Symour”

Szép, manapság így kell elintézni egy találkát? Alapjába véve, azt sem tudom, hogy most mennyi az idő.

A kocsiban levő órára pillantok, ami 24:12-t mutat. Előre láthatóan, itt leszünk mégy egy darabig, jó hosszú ideig. Jelenleg a két kollégám társaságát sem élvezhetem, mivel épp a koncertre, azaz a két csajra koncentrálnak teljes erő bedobással. Egy szóval: itt fogok egyedül megrohadni a kocsiban...

      Az órák eléggé lassan szállnak. A banda pedig nem áll meg pihenni. A közönség csak úgy tombol, rajong, habár egy ilyesmi helyen ez az alap. Jelenleg hajnal 5 óra van, azaz pár szám és vége a koncertnek. Persze még ezután jönnek a kifejezések miszerint: ,,Íme az utolsó” , „Vissza! Vissza!” Lassacskán elhalkulnak a gitárok, és a tömeg teljesen feldobva elkezd oszolni, tolongani a kijárat felé. Most jövünk mi!

      Kivetem magamat a kocsiból, majd az embereket szemlélem, és szokatlan dolgokat próbálok kiszúrni a tömegből. Pechemre semmi különöset nem észlelek, így csak az autónak nekitámaszkodva vizslatom az embereket. Úgy érzem, lassan ez a fajta időtöltés a hobbimmá válik. A két srác meg már elhúzta a csíkot a színpad felé, habár ez várható volt tőlük. Megvárom, még az utolsó ember is távozik az adott területről, majd én is előre kullogok, mint a társaim. A feljáratot azonnal kiszúrom, tehát a lépcsőnek vetem magam, és felmegyek a színpadra, ahol a banda és a két haverom van. Szemeim nem csalnak, a két csajnál próbálkoznak, már beszélgetésbe is vegyültek.

-Hello! - mondom, mikor a bandához közelebb lépek – Honey vagyok.

-Hello! Én Vivien! - szólal meg az egyik csaj.

-Én Eni vagyok.

Nem mondom, a két csaj érdekes figura. Vivien inkább szava kimondóbb embernek tűnik. Tipikus, aki beletud mászni mások lelkébe, még ha nem is akar. Hosszú, göndör, barna hajjal. Ha jobban belegondolok, Matthew-hoz egészen illik. Vivi egy tépett farmert visel, Rock feliratú bőrdzsekivel.

A másik lány, Eni sem piskóta. Szintén hosszú barna haj, csak az övé egyenes. Az öltözéke ugyan olyan, mint a barátnőéjé. A személyisége érdekes. Vivihez képest ő inkább visszafogottabb. Gondolom ő hallgatja barinője dumáit nap, mint nap. Emi tökéletesen passzol Cyd-hoz.

Érdekes páros, de épp ettől olyan különleges.

      Zsebre vágom a kezem, majd körülnézek, mintha valami szokatlant keresnék. Hm, nincs semmi. Ezek szerint az éjszakánk is elég jól ment. Klassz.

Lebaktatunk mindannyian a színpadról, majd elválnak a bandával útjaink, azaz, mi a kocsink felé vetjük az irányt. Felmérem a helyzetet, és jobbnak látom, ha én ülök a volán mögé. Nemsokára megérkezünk a kapitányságra, ahol nyugodt szívvel szállunk ki az autóból.

-Mi az? - kérdezem, mikor észreveszem, hogy a két férfi engem néz.

Válasz helyett csak felemelik a kezüket egy darab cetlivel az ujjaik között, amire telefonszám van írva. Egyértelmű, hogy a két énekesnő telefonszáma.

-Mázlista disznók – mondom, majd az épületnek veszem az irányt.