25. fejezet

     Friss kávé illatra ébredem. Félkómásan, átvágom magamat a ház egyes zegzugán, akárha dzsungelben lennék, mire a konyhához érek. Symour a gáztűzhely körül ügyeskedik, hol itt, hol ott, és ügyel, hogy minden rendben, patyolat tiszta legyen. Még soha egy férfit sem láttam így sürögni-forogni a konyhában, sőt sem a ház bármely részén, és ebbe az ágy is beletartozik. Alaposan szemügyre veszem tetőtől talpig a tanárt, egész pontosan, négyzetcentiről, négyzetcentire. Azt hiszem, nem lesz szükségem arra a kávéra, tökéletesen felébredtem.

-Jó reggelt! - zökkent ki egy élénk férfi hang, ami nem máshoz tartozik, mint az előttem álló férfihoz.

-Reggelt!

-Sikerült kipihenned magad?

-Igen.

Beszélgetésünk megszakad, amint leülünk az asztalhoz, elfogyasztani a reggelinek nevezett ételt.

      Eszembe jutnak a tegnapi események. Az erdő, Symour csábító csókja, majd a lövés is. Ha legalább tudnám, hogy melyikünk lett volna a célpont, könnyebb dolgom lenne. Vagy az ipse egyszerűen nem bírja a szerelmes párokat? Lehet, hogy szeretetet, barátnő, vagy hasonló hiányban szenved. De ez még nem ok arra, hogy elkezdjen másokat lövöldözni. Jut eszembe, Tom is a barátnőjével volt kint, mikor meglőtték. Amíg nem durvul el az ügy, addig nincs mitől tartanunk. A baj csak ott van, hogy nem tudom, mit forgat/forgatott az elkövető abban a mogyorónyi agyában. Persze. Ha belelátnék mindenkinek a fejébe, valamennyivel könnyebb lenne a dolgom. Pontosan tudnám, hogy ki mit tervez, és még azelőtt letudnék csapni a bűnözőkre, mielőtt lépnének. Csakhogy, az élet nem mese habbal. Valószínű, ha az lenne, akkor is panaszkodnék. Jobb lett volna elhinni régen, a szülőktől származó szlogent, miszerint: „Az élet nehéz”, „Nem mese, habbal”, stb. 

     Mindegy. Inkább a jelenre koncentrálok, elvégre álmaim pasasa ül velem szemben, és együtt fogyasztjuk az ő által készített reggelit. Valószínű, hogy a nap többi percét is együtt fogjuk tölteni. Ha kióhajtjuk tenni a lábunkat valahova, felveszünk golyóállómellényt és sisakot, vagy esetleg középkori páncélban fogunk végigvonulni mindenhol. Az oldalunkon szablya fog majd lógni, és ha valaki esetleg mégy így is bátorságot vesz hozzá, hogy megtámadjon minket, majd ketté hasítom. Vagy van még jobb ötletem! Láncfűrésszel fogok ezúttal járkálni!

Akaratlanul is nevetőgörcsbe török ki. Egy idő után már a gyomrom is fáj. Könnyeim a földre hullnak. Lassacskán elúszik a ház, ha így folytatom. Nehezen visszaáll minden az eredeti kerékbe. Nagy levegőt veszek, majd az előttem ülő férfira tekintek, aki nem tudja hova tenni az iménti eseményt.

-Mi olyan mulatságos?

-Semmi... semmi... - mondom.

-Értem. Mit szólnál hozzá, ha reggeli után csinálnánk valamit?

-Remek ötlet!

Hirtelen kéznél levő tippem sincs, hogy mit tudnánk a nap hátralevő felében csinálni. De hátha Symour-nak már jár valami a fejében.