28. fejezet

     Gondolom, meglepem Symourt. Mivel gyalog jöttem, nem vehette észre, hogy megérkeztem. Felmászok a kerítésre, átlendítem magamat fölötte, majd se-perc alatt az udvarban termek. A lehető leghalkabban benyitok a házba, majd a falra vetem magam, és úgy kommandózok. Legvégül megtalálom, amint egy fotelben ül, és egy újságot olvas. Mögé osonok, majd átölelem a nyakát. Nem kell hátranéznie, ahhoz hogy tudja, ki vagyok. Magához öleli a karjaimat, majd ellazul.

-Hogy jutottál be? - kérdezi egy-két perc után.

-Ez a munkám – felelem szórakozottan.

-Hogy bejuss a házamba?

-Hogy úgy jussak be akárhová, hogy észre ne vegyenek.

Elengedem a férfit, majd ledobom magamat a vele szemben levő fotelbe, majd az arckifejezését fürkészem. Meglehetősen valami izgalmasat olvasgat. Nem avatkozom közbe.

-Milyen volt az éjszakád? - teszi fel a kérdést, miután letette a magazint az asztalra.

-Voltam kint az erdőben. Még az este. Elkaptam egy csávót, aki molesztálta a volt barátnőjét.

Hirtelen mozdulattal Symour leteszi a szemüvegét is az asztalra, feláll, majd két karjával megtámaszkodik a fotel karfáin, amelyen ülök. Egyenesen a szemembe néz. Lehet, hogy az agyamban akar lapozni. Pechére az enyémben még én magam sem tudok.

-Tudom, hogy mivel jár az, hogy valaki zsaru. És tudom, hogy milyen vagy. Mindig keresed a bajt. Nem várod meg, amíg az rád talál. És nem az a fajta vagy, aki hamar beadja a derekát. Ha kell egy szál trikóban, fegyver nélkül állsz a bűnözők között, akik fel vannak szerelve stukkerekkel. Ha a fejedbe veszel valamit, azt véghez is viszed. Épp ezért, arra kérlek, hogy vigyázz magadra!

Mély levegőt veszek, kifújom, majd egyszerűen csak annyit mondok, hogy „rendben”.

      Symour közel hajol az arcomhoz, majd ajkait az enyéimre tapasztja. Hosszan megcsókol, majd lenyalja a cseresznyeízű szájfényt.

-Finom volt? - kérdezem miután visszaül a fotelbe.

-Egy életen át eltudnék rajta élni, sőt mi több. Megtudnám szokni, nem tudnék nélküle létezni. Olyan, akár a levegő. Nem lehet nélküle élni.

Szó, mi szó, megszólalni sem tudok. Habár, úgy vélem nem is kell.

A férfi az asztalon levő felbontatlan levelekért nyúl, miközben az erkély üvegfalához lépek. Belélegzem a szoba illatát. Csukott szemmel is látom Symourt, ahogy ott ül a kanapén, szemüvegét felveszi, egy könnyed mozdulattal felbontja a borítékot, széthajtja a lapot, majd rezzenetlen arckifejezéssel a szöveget böngészi.

-Hm. Valaki tényleg igazán unatkozhat. Kaptam egy levelet, semmi sincs rajta, csupán annyi, hogy „Látlak”.

Szemem tágra nyílik, lélegzetem elakad. Próbálom uralni a helyzetet, mozdulatlanul nézek kifelé az ablakon, mintha gyönyörködnék valamiben. Megértem, ha az első levél valamiféle gyerekcsíny, de hogy a második is... Ez lehetetlen! Ez mögött van valaki, aki szándékosan csinálja ezeket. Lehet, hogy a lövések, és a levelek is valamiféle figyelmeztető akart lenni? Jobb lesz ezentúl óvatosabbnak lenni!

-Biztosan csak egy rossz tréfa – mondom, majd tovább gyönyörködöm az ablakon túli kilátásban.