30. fejezet

      Belenyalok a fagyimba, amit az imént rendeltem. Élvezem a levegőt, a környezetet, az édesség ízét, és persze a két nő társaságát.

-Mondjál már valamit! - kiált fel hirtelen Vivi, egy mérges arckifejezéssel mellékelve – Tőle még elnézem, hogy nem szólal meg, de te igazán mondhatnál valamit!

Gyorsan elő kell ugranom valamivel, vagy különben a nő áldozata leszek. Bizonyára a zsebében hordja készenlétben a vagy egy méteres szablyát. Nála ez az eszköz olyasvalami lehet, mint nálam a gazspray, vagy stukker, mindig kéznél kell lennie, sose tudni, hogy mikor van rá szükség.

Eni megelőz, felteszi a kérdést, hogy hogyan futottam össze a barátnőjével.

-Nos, ma szabadnapos vagyok, és gondoltam, lemegyek edzeni, akkor láttam meg a szablyavívókat, és így történt.

-Összefutott a tanárral is.

-Leslie tanárúrral?

-Azzal.

-Úristen !!! Addig örüljön, amíg én össze nem futok vele! Mocskos disznó!

Elkezdik a csajok kifejteni a tanárral kapcsolatos információkat, tudnivalókat, élményeket, amiket még gimnáziumi éveik alatt tapasztaltak meg. Az elmondottak alapján jobb, hogy nem ismerem azt a férfit. A csávó tényleg nem egy mai kiadású alkat, több ideig feküdt kórházban, műtötték a térdét, nyakát, és talán még olyan porcikákat is, amikről még az emberiség sem tud. Vén csont. Minek jár az ilyen egyáltalán edzésre, aki mozogni alig tud már? Vagy külön indítanak rokkant sérült vívókat is? Ha a világ tele lenne ilyen bűnözőkkel, akkor hawaii-on érezhetném magam.

-Tényleg, mi a helyzet azzal a két rendőr fickóval? A haverjaiddal – érdeklődik Vivi.

-Matthew és Cyd? Még élnek. Elvileg... Említették, hogy majd találkoztok velük.

-Te jobban ismered őket, mint mi. Adsz valami fontos tanácsot?

Egy-két pillanatig gondolkozom Eni szavain, majd becsődöl az agykerekem.

-Csak a szokásos sablonszöveget tudom lejátszani: legyetek önmagatok! Meg persze ne zabáljátok fel őket már az első alkalommal! Röviden, tömören, de akár hosszan is, ennyi.

Keresztbe teszem a lábaimat, hátradőlök, majd a karjaimat a szék karfájára teszem. Hátam mögött az útra pillantok, ahol autók százai haladnak el percről percre. Nem mintha annyira figyeltem volna, de a délután folyamán már ötször haladt el ugyan az a motoros mellettünk, a tekintetét pedig mindig rám szegezte. Gyanakodjak? Vagy ne? Normális emberi ésszel: a csávónak lehet, hogy bejövök. Zsaru agyával gondolkozva: ez már felettébb gyanús.

      Ez a baj ezzel a szakmával, nem tudom hol a határ a normális ember, és a zsaru között...