32. fejezet

     Ízületeim fájdalmaimra ébredek. A kín rettenetesen gyorsan jut el az agyamig, ami dekódolja az egész testem üzenetét. A karom még mindig fáj, de már nincs benne a golyó, 10 grammal kevesebb. Őszintén, nem tudom, hány óra van, nem tudom, hogy hogy kerültem az ágyamba. Egy valamit tudok, nem szeretnék még egyszer a tegnapi estéhez hasonló szituációt átélni. A testem még mindig véres, valamennyire, mivel a sebek, amint megmozdulok felszakadnak.

      Kinyitom a szoba ajtaját. Meglepetésemre Életem Férfija közeledik felém egy pohár vízzel a kezében. Álom lenne, vagy valóság? Nem tudom hova tenni a jelenetet. Megdöbbenve állok az ajtó küszöbén a férfit fürkészve. Talán szerencse, hogy nem látok bele a gondolataiba. Mérges, mert meg van rá az oka. Először is, hogy megígértem, vigyázok magamra, és az ígéretemet sehogy sem tartottam be, talán csak egy-két napig. Másodszor, bizonyára tudja, hogy magam döntöttem el, hogy egyedül megyek ki a helyre. Ez nagy felelőtlenség volt. Másrészről pedig Symour biztosan aggódhatott miattam. Ezúttal tényleg sikerült teljesen beletaposnom egy ember lelkébe, akaratomon kívül, és pocsék érzés. Ennek az egésznek talán nem lesz semmi jövője, gondoljunk csak bele! Zsaru vagyok, akaratom ellenére bajba kerülhetek/kerülök. Nem tudok eléggé óvatos lenni, hogy ne támadjon rám valaki, akár ököllel, akár fegyverrel. Nem ülhet Symour örökké ölbe tett kézzel a fotelben, és várja, hogy felépüljek. Az aggodalom elvinné valamerre. Ilyenkor kívánom azt, bár ne lennék zsaru. Nem kellene a nap 24 órájában az életemet kockára tennem, és várni, mikor veszi el valaki egy golyó által az életemet.

      Szó nélkül elhaladok a férfi mellett. Rá sem nézek. Benyitok a fürdőbe, majd lemosom a sebeimet. Új külsőmet szemlélem a tükörben, elképedek, mikor meglátom a sebzett arcomat. Ha ennyitől így kikészültem, akkor mi lesz legközelebb? Rá kell állnom a komoly edzésre, és már tudom is, hogy kitől fogok segítséget kérni, Vivientől. Szablyával rám támad, én meg puszta kézzel próbálok majd küzdeni ellene, ezen kívül az a kard keményet üt, így szokom a helyzetet. Visszatérek a szobába.

Symour az erkély párkányán támaszkodik, és egy cigarettát szív. Nála ez a tevékenység nagyon ritka, úgy 100 alkalomból egyszer, ha van. Csak akkor csinálja, ha már teljesen maga alatt van, lelkileg, idegileg, érzelmileg.

-Sajnálom – mondom alig hallhatóan, majd ledobom magam az ágyra, és megpróbálok lazítani.

-Mégis hogy jutott eszedbe ilyen őrültséget csinálni?! - mondja, amint belép a szobába, immáron cigaretta nélkül.

Nem válaszolok, hagyom, hogy tépelődjön rajta még egy darabig. Hogy hogyan jutott eszembe? Passz. Ilyen a természetem. Nem volt a közelben Matt és Cyd, így magam vágtam neki a feladatnak, mi nem várhatunk türelmesen. Nem gondoltam, hogy a csávó, aki felhívta a rendőrséget rám fog lőni, minthogy azt sem, hogy belesek a szakadékba, és félhullaként térek vissza. Egyébként, az egészből csak egy-két képkocka maradt meg emlékül, semmi több. Igazság szerint, nem is azon tépelődöm, hogy mi történt, hanem azon, hogy hogyan viselhetem ilyen nehezen az eseményeket. Nekem most két lábon kellene állnom, ehelyett Symour életét nehezítem.

-Megszabadna tudnom, hogy hogyan kerültem ide? - kérdezem fölényesen

A férfi kifújja magát, látva, hogy reménytelen eset vagyok: - A kollégáid hoztak haza. Én épp hozzád jöttem, mikor ők behoztak a házba. Elképedtem, mikor megláttam a véres tetemedet. Persze a két férfi nyugtatni próbált, hogy te ennél szívósabb vagy, felesleges aggódnom. A sebeidet többször is lefertőtlenítettem. Több órán át aludtál, mozdulatlanul. Fogalmad sincs, hogy mit éltem át!

      Az előttem ülő férfi zokogni kezd, akár egy kisgyermek. Utálom az ilyet. Hogy egy férfi zokogjon, egy nőnek, vagy akár, hogy egy nő zokogjon egy férfinak, hogy lehet odáig süllyedni? Valahogyan biztos le lehet. Talán majd egy nap én is azon a szinten leszek, addig meg csöpögős szituációnak fogom tartani az egészet. Bármennyire is negatív gondolataim vannak az egészről, magamhoz ölelem a férfit.

Baromira szeretem, de mégis, minél hamarabb el kell távolodnom tőle, olyan messzire, amennyire csak tudok!