14. fejezet

      Eltelt úgy, majdnem egy egész szolgálat és nem történt semmi izgalmas. Nem igaz, ebben a városban sosincs bunyó? Itt mindenkinek nyugodt lelki állapota van?

-Ennyire csak nem unatkozhatsz – mondja Matthew, aki mellettem ül az anyósülésen.

-Tudok ennél jobban is. Olykor tipikusan szenvedek – válaszolom.

-Legközelebb hozok majd társasjátékot – szólal meg a mögöttem levő Cyd.

-Mit szólsz a Twisterhez? - kérdem.

-Kocsiban?

-Ki mondta hogy kocsiban csinálnánk?

Beszélgetésünk közepette folyamatosan az adóvevőt lesem, hátha megszólal a vonal túlsó végéről valaki, aki ide-oda vezényel minket.

-Feladom. Itt még nekünk kell fizetni, hogy legyen valamiféle kisebb balhé? - kérdezem felháborodva.

-Pontosan – kapom a választ Matt-től.

-Klassz – nyögöm unottan.

Nem telik el negyed óra és a műszerfalon hevert adóvevő megszólal, épp a legjobbkor.

-Csipet-csapat, el kellene nézni egy bizonyos házhoz. Mondom a címet: Nagyker. Utca 23. Bejelentés érkezett, miszerint a szomszédban egy családos apa terrorizálja a feleségét és két kiskorú gyerekét.

-Értettem, máris repülünk – szólok bele a készülékbe.

Nem tétovázom, becsatolom a biztonsági övet, indítom a járművet, majd nyomom a gázt, ahogy csak tudom. Valahogy a fázisképek között röptében felkapcsolom a kék-piros villogót ami az autó tetején foglalja a helyét. Legalább vagy 120 km/h-ás sebességgel szelem végig NightCity utcáit, szalonozva a közlekedő autók között. Tisztára egy autó versenyen érzem magam, ahol nekem kell a legjobban teljesíteni. Mondhatom gáz lenne most egy defekt, nincs box utca, ahova beszenvedhetem az autót azonnali szervizelésre. A társaim próbálnak foggal, körömmel megkapaszkodni, ahol csak lehet; ajtó kilincs, ablakpárkány, kárpit. Nem sok mindent érnek el vele, így is ide-oda dülöngélnek, amint beveszek egy újabb kanyart, ilyen esetben még a biztonsági öv sem segít sokat. Kiváló tájékozódásomnak köszönhetően, még GPS-re sincs szükségünk, az egész szerkezet nem ér egy nagy rakás majom ürüléket sem. Beállítasz egy bizonyos célt és mindenfelé elvezet. Olyan mint az irodalom, körbeírja a lényeget. És mire a helyhez találunk, már minden megoldódik.

Lefékezem a ház előtt, majd azonnal kipattanok.

-Hol szerezted a jogsidat te nő!? - kérdi a járműből kiszálló Cyd, aki éppen hogy csak nem rókázta le a hátsó üléseket.

Nem válaszolok, a házhoz sietek, majd a falnak vetve magam nézek befelé az ablakon, hogy felmérjem a helyzetet.

Két nagyobb férfi áll odabent, bizonyára megkattant agy van mindkettőnek a koponyájában. Takaros kis ház. „Sok hülye kis helyen.” Legalább. A barna árnyalatú kövön egy megrémült nőt és két kiskorú gyermekét észlelem. A két eszement egy asztalnál ülnek és bizonyára valamit eléggé tárgyalnak.

-Ötlet? - kérdi Matthew.

-Egyelőre nincs. Majd rögtönözünk – válaszolom.

-És hol megyünk be? - teszi fel az ötletes kérdést Cyd.

-Nos, ésszerűen csak az ajtón kellene, de nem hinném, hogy az ipsék csak úgy kifogják nyitni. B terv: bemászunk a kéményen, mint a mikulás.

-Kitűnő – mondja Cyd, egyetértő arckifejezéssel.

-Az, de előbb próbáljuk meg az A tervet.

Matthew illedelmesen kopogtat a fa ajtón, majd megszólítja a bent levőket, hogy nyissák ki az ajtót.

-Nem hívtunk rendőrséget! - kapjuk bentről a választ, az egyik férfitől.

-A szomszéd tett bejelentést – folytatja a társam.

-Kinek hisz a szomszédnak, vagy nekünk?

-Uram, felszólítom, hogy nyissa ki az ajtót! - emeli fel a hangját Matt.

-Menjen inkább a saját dolgára! Oda ahonnan jött! Ne üsse bele az orrát más dolgába! - kapjuk a flegma választ, ami szinte már ordibálásba ment át.

Ez persze várható volt, a két ipse nem akar ajtót nyitni. Újra a falnak vetem magam az ablak mellé és onnan szemlélem a bent történő eseményeket.

-Luwis, engedélyt kérek az épületbe való erőszakos behatolásra! - szólalok a rádiómba – Négy ember tartózkodik a házban; két férfi; az egyik 180 cm magas lehet, 95 kg-mal, fél kopasz fejjel, legalább 40 éves, a másik 185 cm lehet, vagy 110 kg-mal, neki a fejét még borítja pár milliméteres haj, habár már ő is vedlésnek indult, ő 45 lehet. Rajtuk kívül a házban tartózkodik egy 30 év körüli nő, 160 cm, 60 kg, és két kisebb korú gyermeke, egy 6 és egy 8 éves.

-Van jobb ötleted? - kérdi a férfi a vonal túlsó oldaláról.

-Nincs – válaszolom határozottan.

-Veszélyben vannak a foglyok?

-Ha veszélynek veszed az asztalba belevágott eléggé élesnek tűnő kést...

-Ha valamelyik férfi bántalmazni akarja a bent levőket, engedély megadva.

-Értettem – válaszolom, majd kinyomom a kütyüt – Tehát most csak annyit tehetünk, hogy várunk.

„Ezennel eljött a várakozás ideje” „Eljött az idő, mikor nem tehetünk mást, csak várunk”