Néha-néha
hátra pillantva, de nem igazán foglalkozom a forgalommal. Csak
megyek előre elszántan, és szélsebesen. Lezárom a bicajomat a
lövészet udvarában, majd nyargalok a terembe. Kicsit sem lepődöm
meg, mikor Matthew-ba és Cyd-ba botlom.
-El
ne felejtsd kibiztosítani a fegyvert, mielőtt lőni készülsz! -
jegyzi meg gúnyosan Cyd.
Nem
válaszolok semmit, egyáltalán nem érdekel a férfi véleménye.
Lehajolok, hogy bekössem a cipőfűzőmet a nagy roham előtt.
-Jól
van! Figyeljen mindenki! - szólal meg egy éles hang, egy magasabb
férfitől, aki épp most lép be a terembe – A feladat rohadt
egyszerű, végig kell menni a pályán, úgy hogy lehetőleg
mindegyik akadályt lelőjétek.
A
hátsó udvarra megyünk, ahol az akadálypálya található. Óriási
füves terület, mindenféle baromsággal az útban, mint például
hordók, traktor gumik, és persze itt-ott embereket formázni akarók
vékony fémlemezkék, amik a célt szolgálják, miszerint azokat
kell eltalálni. Már most tetszik ez az egész. Néhol vonalak
vannak berajzolva, miszerint ott egy bukfencnek nevezett hempergést
kell megcsinálni.
A
start vonalra sorakozunk stukkerekkel az oldalunkon. A talpam alatt
szinte már izzik a talaj, annyira várom, hogy nekilássunk.
Megszólal a kezdő lövés, elindulunk szélsebesen. Rohanásom
közepette előkapom a stukkert a tokjából, megtöltöm. A levegő
szinte izzik, túlságosan is. Vagy csak én élvezem annyira, ezt az
egészet. Automatikusan a fának vetem háttal magam, várok
körülbelül egy másodpercet, majd kilépek a növény mögül és
rögtön tüzelek a bábúra. Folytatom az utamat, különböző
akadályok várnak rám. Teszek mindre, átugrom-lelövöm őket.
Tisztára úgy érzem magam, mint egy akció filmben, habár a
gondolat kicsit sem zavar, sőt, még jobban felvillanyoz. A fehéren
megrajzolt vonalhoz érek, ahol egy gyors előre bukfencet alkotok,
úgy, hogy a térdemre érkezzek, és rögtön lőni tudjak. Sikerül.
Eltalálom az utolsó célpontot is.
Elégedett
mosolyt vetek, majd leveszem a védő szemüveget, amit még a nagy
lövöldözés előtt vettem fel. Végignézem az általam lelőtt
maskarákat, majd Cyd-ét is. Nem vagyok kárörvendő, de most az
egyszer mégis örülök, hogy béna, azaz nem volt a legjobb.
-Hát...
Nem vagyok valami csúcsformában – vágja hozzám Cyd, miután
észrevette, hogy a sorát méricskélem, elégedetlen
arckifejezéssel.
-Majd
szólj, ha valaha egyszer csúcsformában leszel – teszem meg a
gúnyos megjegyzést.
-Biztosíthatlak,
észben fogom tartani – mondja, mosolyt biggyesztve a szájára, a
férfi, csak hogy övé lehessen az utolsó szó – Visszavágót?
Felhúzom
szemöldökeimet és úgy nézek a férfire – Most komolyan?
-Nem,
csak viccelek. Szerinted?
-Várj
gondolkozom rajta! Hm. Persze, hogy nem!
-De-de
most meg miért? - kérdezi alighanem gyerekes hangon.
-Csak.
-Ez
minden, csak nem konkrét válasz.
-Tehetek
én róla? Majd bepótoljuk! - válaszolom egy mosollyal mellékelve.
Cyd
csak sóhajt unottan egy mélyet, majd elhesegeti a gondolatot,
miszerint még a mai nap folyamán ,,játszunk” egy visszavágót.
Úgy vélem mára már elég volt egy meccs. Nem vagyok valami
versengős típus.
-Kisasszony!
- szólal meg egy mély férfi hang, miközben a cipőfűzőmmel
bajlódom.
-Ó,
szép napot, Lewis! Hogy van? - mondom kissé hangszintet
változtatva, az iménti Cyd-dal való civakodás után.
-Köszönöm
jól. És ön? Hallottam a reggeli fogásról.
-Gyorsan
terjednek a hírek – mondom, mivel jobb gondolat nem jut éppen
eszembe.
-Túl
gyorsan – vág közbe egy másik hang, ami Matthew tulajdonosa.
Mire
jók a yardon való pletyizések? Nem másra, mint hogy mik történnek
a városban, és a környéken. Rejtelmesebbnél rejtelmesebb
bűntények, eltűnések, halálos balesetek, betörések és hasonló
törvényt megszegő dolgok. Persze már az is megszokott téma,
mikor belépek a terembe, és alighanem minden pasi egy újság körül
forgolódik, és teljes erőbedobással a magazinra fókuszálnak.
-Az
az újság sem „Thomas a gőzmozdony és társai” életét
elemezheti azon a nyamvadt szigeten – teszem hozzá magamban,
miközben lelökök a torkomon egy fémdobozos narancs levet.
Férfiak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése